A parajdi sóbányászat története egészen a római korig vezethető vissza. A legelső hiteles írásos utalás
a parajdi só bányászatára 1405-ből való. Orbán Balázs szerint 1861-ben az egész Székelyföld és Szászföld parajdi sót használt. Parajdon a földalatti sóbányászat, a mélyművelés 1762-ben kezdődött.
A földalatti gyógykezelés az 1960-as években kezdődött Parajdon. 1980-tól az "50"-es szinten rendezték be a kezelési és látogatási részleget, a felszíntől számítva 120 m mélyen. A bejárattól 1250 m hosszú tárlón vezet az autóbusz útja a szpeleo- és klimatoterápiás kezelésre alkalmas bányatermekig, ahol szezonban 2500-3000 személy is megfordul naponta.
Tudnunk kell, hogy a parajdi sótelep Európa egyik legnagyobb sótartaléka, a sótömzs maga 1,2 km x 1,4 km átmérőjű, enyhén ellipszis alakú és 2700 m mélyen gyökerezik. Több száz évnyi kibányászható sót rejt magában, ezzel Erdély gazdagságának egyik legjelentősebb és szinte feneketlen kincsesládája.
A parajdi sót már a XV. századtól kezdve "székely sónak" nevezték, mely nevet adott egy erdélyi tájegységnek (= "Sóvidék"). Munkát és megélhetést biztosított századokon át a vidék népének, és nem utolsó sorban ízet, lelket kölcsönzött a székelyföldi és az erdélyi ételeknek.
